Főoldal « Informatika

Informatika

 

 


A számítástechnika tantárgy mai korunk legkorszerűbb eszközével, a számítógéppel akarja készség szinten megismertetni a tanulót, pontosabban a számítógéppel való együttélés készségét kívánja kifejleszteni, ami nem azonos a számítógép-kezelés megtanításával - ennél minőségileg magasabb szint.


Persze a számítógép az a berendezés, ami az információ-feldolgozás legjelentősebb eszköze, ezért azután jelentős helye van az informatikában.
Az informatika mégis elsősorban ismereti, sőt közismereti tárgy.

 

Az információkban való gondolkodásban, a megkeresett információk helyes értékelésében és kezelésében el szeretnénk elérni, hogy tanulóink értsék, hogy a világnak két arca van: a tárgyi világ és az információk világa, Értsék, hogy a két világ hogyan függ össze, és ugyanakkor mi a különbség közöttük.

 

A pedagógiai célokat közösen fogalmaztuk meg az informatika és a számítástechnika számára. Ezek között van, ami tisztán informatika, van, ami tisztán számítástechnika és van, aminek mind informatikai, mint számítástechnikai oldala is van.


Céljaink :

 
- Úgy szeretnénk tanulóinkat képezni, hogy leendő munkahelyi követelményeiknek minél jobban eleget tudjanak tenni, hogy minél nagyobb sikerrel tudják munkaképességüket eladni.


- Olyan kreatív alkalmazókat szeretnénk nevelni, akik iskolai életük során felvetődő problémáik megoldásához készség szinten használják az informatika megfelelő eszközrendszerét.

 

- El szeretnénk érni, hogy tanulóink természetes használati eszköze legyen a számítógép.

 

- Fontosnak tartjuk az algoritmikus gondolkodási készség fejlesztését, a megfelelő alkalmazói szemlélet kialakítását, a problémamegoldásra, önálló munkára való nevelést.

 

- A számítógéppel való együttélés készségének elsajátítása, ezen belül kiemelten:

  • A számítógépen való gépírás készségének kialakítása.
  • A számítógéppel kapcsolatos technikai ismeretek (hardver, szoftver) elsajátítása.
  • A számítógép alapvető használatának, alkalmazásának elsajátítása.
  • A számítógéppel való kommunikáció és információszerzés képességének elsajátítása.

 

Bitmatek

 

Átváltások :

 

Bit, Byte, Kilobit, Kilobyte, Megabit, Megabyte, Gigabit, Gigabyte, Terabyte, Pentabyte, Exabyte, Zettabyte, Yottabyte

b, B, KBit, KB, MBit, MB, GBit, GB, TB, PB, EB, ZB, YB

 

Kettes számrendszer :